Neocaridina Davidi

A növényes akváriumokban – népszerűségüknek köszönhetően – állandó vendégek a szebbnél-szebb színekben pompázó garnélák. Sőt, külön garnélás akváriumokkal is gyakorta találkozni, elsősorban a nanoakvarisztika rajongói között. Egy-egy ilyen apró világ, egészen elképesztő látványt nyújt, amelyhez az apró garnélák nagyban hozzájárulnak.

A szépségük mellett nagyon hasznos lakói is az akváriumoknak, mivel folyamatos tisztogató munkájukkal elévülhetetlen a szerepük az algák visszaszorítását illetően. Nem csupán az algák –egy részét – fogyasztják, hanem azokat az elhalt, leszakadt levéldarabkákat, illetve elhullott állatokat, amiknek a bomlása ammóniához, ezáltal pedig az algák megjelenéséhez vezetne.

Garnéla és garnéla között – még ha külsőre nem is feltétlenül – óriási különbség lehet. Itt elsősorban az igényeire gondolok. Egy minimális rendszertani ismeretre szükséged lesz, hogy a megfelelő döntést hozd meg. Megijedni nem kell, első nekifutásra bőven elég annyi, hogy két fajtát (és nem fajt) kell megkülönböztess, illetve felismerj. Ez a két csoport pedig a neocaridina és a caridina. Jelen írásban az előbbivel ismerkedünk meg átfogóan.

Neocaridina Davidi (korábban Neocaridina heteropoda). Bár kutatás igazolja, hogy a korábbi elnevezés téves, egyes kereskedésekben még előfordulhat, hogy így találkozunk vele.

A Neocaridina Davidik számos változata népszerű az akvaristák körében. Ha kezdő garnélatartó vagy, vagy most készülsz első garnéláid beszerzésére, ezt a fajtát javasoljuk. Galériánkból jól látszik, itt is meg fogod találni számításaid, hiszen szebbnél-szebb variánsok jellemzik a fajtát, ráadásul igényeik is lényegesen alacsonyabbak, ezáltal akváriumi tartásuk sem bonyolult. Bármelyik színváltozatot választod, közös jellemzőjük az ellenállóság, szaporításuk könnyű, így viszonylag gyorsan sikerélménnyel gazdagodhatsz ha akváriumi tartásukba fogsz. Bár településenként változó a vezetékes víz minősége, mégis jó eséllyel még csapvízben való tartásuk, sőt, szaporításuk sem okoz majd problémát.

A neocaridina davidik a 8-20 nk összekeménység (illetve 5-15 nk karbonátkeménység) mellett gond nélkül tarthatók, azaz nagy valószínűség szerint nem lesz szükséged vízlágyításra vagy épp visszasózásra, hogy megfelelő életkörülményeket biztosíts, az ebbe a fajtába sorolható garnéláknak. 

Ami az akváriumvíz kémhatását illeti, a 6,5-8,0 Ph tartomány nevezhető optimálisnak, de mint írtam, elég széles a tűréshatára a Neocaridina Davidiknak, így ha valamennyire eltér az akváriumod vize a fent említett tartománytól, nem kell feltétlen lemondj a garnélázásról. A hőmérsékletre sem kimondottan kényesek, de érdemes 18 Celsius foknál magasabb és 27 Celsius foknál alacsonyabb hőmérsékleten tartani őket. Én magam is gondozok fűtés nélküli garnélás akváriumot, mindenféle probléma nélkül. (18 Celsius fok körül előfordulhat, hogy a garnélák tömegesen felkapaszkodnak a hardscape elemek legmagasabb pontjára, hogy a lámpa hője érje őket.)

Fontos, hogy a víz nitrát tartalmára érzékenyek, ezért nem szabad a rendszeres, 20-30%-os vízcserét elhanyagolni.

Előre szólunk, nem lesz könnyű választani az alábbi galériából, hiszen szebbnél-szebb színvariánsokat tenyésztettek ki az évtizedek során az akvaristák. De, hogy miért írjuk, hogy „választani kell?” Miután azonos fajtáról beszélünk – színtől függetlenül – nem ajánlott többféle Neocaridina Davidi variánst együtt tartani, hiszen igen gyorsan összeívnak. Ez pedig azt fogja eredményezni, hogy az újabb generációk fokozatosan elveszítik színeiket és visszatérnek a természetben is gyakran megtalálható átlátszó, ún. „vadas” színhez. Persze a vadas színárnyalat is lehet érdekes, de jellemzően a minél élénkebb színeket keresik az akvaristák, így a színvesztést inkább csalódásként élik meg. (Az alábbi galéria jobbra-balra húzással léptethető.)

Red cherry

Az akvaristák körében a legrégebb óta ismert és tartott törpegarnéla. Tartása és szaporodása talán még a többi davidi variánshoz képest is könnyebb. Ebből a változatból tenyésztették ki a teltebb színű red sakurát. A Red cherry garnélák között is nagyon eltérő egyedeket találunk. A tenyésztők a fakóbb variánsokat low grade red cherry, míg az élénkebb egyedeket high grade red cherry-nek nevezik. Ez az osztályozás egyébként a sakurák között is megvan.

A Red cherry-k lábai áttetszőek és általában a testükön is megfigyelhetők ilyen részek. Ha közelről vizsgáljuk őket vagy egy komolyabb makro objektívvel fotózzuk őket, inkább sűrű piros szemcséket fogunk felfedezni.  A hím példányok kevésbé pirosak, mint a nőstény egyedek.

Red sakura

Ezt a variánst erősebb színezet jellemzi és már nem beszélhetünk a red cherry-nél említett áttetsző, szemcsés felületrő. Azonban fakóbb egyedekkel itt is találkozhatunk. A „vízválasztónak” ezt az áttetsző részt lehet megnevezni. Mind a hímek, mind pedig a nőstények pirosak. A red sakurát nevezik red fire garnélának is. Speciális változata amikor az élénk piros garnéla hátán egy világosabb, enyhén irizáló csík fut végig.

Bloody Mary

Ez egy viszonylag új megnevezés. Ezek a garnélák tényleg a legszebb vörös árnyaltban pompáznak, mely egész testükön megfigyelhető, beleértve a lábaikat is. Az erős, telt szín miatt a petéket is nehéz felfedezni a nőstény állatok hasán. A rendszertani vizsgálatok, érdekes módon nem a red sakurából, hanem a chocholate sakurából származtatják.

A Neocaridinák életmódja

Ezek a törpegarnélák – a halak döntő többségével ellentétben – már egy egészen kicsi, akár 10 literes akváriumban is tarthatók. Minimum 5-10 db-os csapatot érdekes kezdésként telepíteni akik - ha pár apró szabályt, ha betartunk, és elsősorban ügyelünk a vízminőségre – egyre bővülő kolóniát fognak alkotni, hiszen nagyon könnyen szaporíthatók. 

Természetesen, ha egy teljesen új akváriumindításról beszélünk, az „érési”, bejáratási folyamat – amíg a víz „élővé válik, a hasznos baktériumok kellő mennyiségben elszaporodnak – most sem maradhat el. Mindenképpen egy biológiailag már beállt, egyensúlyban lévő akváriumba telepítsük garnélainkat. 

Ami a viselkedésüket illeti, kimondottan békés teremtések. Gyakorlatilag egész nap a biofilmet, az apró törmelékeket, algákat takarítják, egyáltalán nem jellemző rájuk a territoriális viselkedés. Nagyon szeretnek a mohákban „matatni” így a különböző mohafajták „kötelező” elemei egy garnélás akváriumnak. Etetéskor az egész kolónia egy helyen gyűlik össze és egészen addig ott is maradnak, amíg az összes beszórt eleséget el nem takarították. Ez egy kimondottan érdekes látvány. Persze nem azt jelenti, hogy nyugodt szívvel „túletethetünk” egy garnélás akváriumban! 

Ebben a cikkben a Neocaridina Davidira fókuszálunk, így ennek a fajtának a szaporodását járjuk kicsit körbe. Ha belevágsz a garnélázásba és betartod a cikkben leírt pár egyszerű szabályt, valószínűleg viszonylag hamar arra leszel figyelmes, hogy egyik másik garnélád hátán egy nyeregszerű folt jelenik meg. Ez az összefüggőnek tűnő terület, még terméketlen petékből áll. Idővel a nyeregfolt eltűnik, a peték lekerülnek az anyaállat hasára. Érdekes jelenség, amikor a nőstény a hasán levő – idővel jól kivehető – petéket legyezi, hogy oxigéndús vízhez juttassa azokat.

Fontos tudni, hogy ha egy garnéla hasán petéket látsz, még nem feltétlen jelenti azt, hogy rövidesen kis garnélákat fogsz látni az akváriumban, hiszen a nyeregfolt akkor is lekerül az anyaállat hasára, ha nem történik meg azok megtermékenyítése. Ez esetben azonban pár nap alatt elengedi a tojásokat. Ha azonban minden a „terv szerint megy”, akkor pár hét múlva már úszásra képes apróságokat „ráz le” magáról az anyagarnéla, amik kizárólag testméretükben – illetve adott esetben színezetük élénkségében - térnek el a felnőtt példányoktól. Az apróságokat értsük szó szerint, hiszen 2-3 milliméteres élőlényekről beszélünk. Éppen ezért nem árt a kis garnélák számára biztonságossá tenni az akvárium szűrőjét hiszen a legapróbb nyíláson is beszívhatja azokat, ami a halálukhoz vezethet.

Halak mellé telepíthetek garnélákat?

Nagyon gyakori kérdés a különböző akvarisztikai fórumokon, hogy társíthatók-e a garnélák díszhalakkal? Tudni kell, hogy a garnélák és a halak, a tápláléklánc nem azonos szintjén helyezkednek el. A legtöbb hal táplálékként fog tekinteni a garnikra. Természetesen ez nagyban függ az adott hal méretétől, illetve életmódjától. A sügérfélék, vagy pl. a nagyobb testű gurámik vadászni fognak a garnélákra. Kis túlzással mondhatni, hogy amelyik halnak befér a garnéla a szájába, az meg is fogja próbálni elkapni.

A békés természetű – növényevő – halak (pl. algaevő harcsák) vagy tipikusan a kisméretű nanohalak, mint a törperazbórák) gond nélkül társíthatók a garnélákkal. De akkor sem kell feltétlen lemondanunk a garnélázásról, ha olyan halakat tartunk, amik veszélyesek lehetnek a garnéla állományra. Ebben az esetben azonban dús növényzetre és egyéb búvóhelyekre, mohákra lesz szükségünk. Az persze nem zárható ki, hogy egy-egy példány – különösen a nagyon apró méretű, növendék garnéla – a halak prédájává válik, a szaporulat azonban nagy valószínűség szerint meghaladja majd az esetleges veszteséget.

Saját tapasztalatom (Popondetta furcata, azaz villásfarkú kalászhalakkal,és Danio choprai színpompás dániókkal), hogy a betelepítést követő 1-2 napig oda-odakaptak a halak a garnéláknak (egy-egy példány ennek sajnos áldozatul is esett) de utána úgymond „megszokták azok jelenlétét” és teljes mértékben megszűnt az agresszív viselkedés. Onnantól kezdve békésen éltek egymás mellett halak és garnélák. Sőt, nem győztem elajándékozni a szaporulatot a halak jelenléte ellenére.

Mivel etessek?

A garnélák mindenevők, gyakorlatilag bármit elfogadnak, a száraz tápoktól a zöldségekig. Érdemes valamilyen jó minőségű, kimondottan garnéláknak készült tápokat adni állatainknak. A különböző, magas algatartalmú (spirulina) tápokat, illetve friss zöldségeket felváltva adagolni, hogy biztosítsuk a változatos étrendet. A zöldségeknél azonban nagyon figyeljünk, honnan szerezzük be azokat, hiszen adott esetben akár gondot is okozhatnak a zöldségtermesztésben használt permetezőszerek, amiktől egy sima forralással nem tudunk megszabadulni. A zöldségek közül a kígyóuborka és a spenót ami nagy valószínűség szerint nagy sikert fog aratni garnéla kolóniánkban.

Ha a gyári eleségeket preferáljuk, próbáljunk inkább növényi, mintsem állati eredetű tápanyagokat összeválogatni. Ki kell tapasztalni, de nem árt az sem, ha nem „kényeztetjük el” garnéláinkat, hiszen tartásukkal kapcsolatban sok esetben kimondottan cél az akvárium tisztán tartása, az algák növekedésének szabályozása is. Én pl. sosem adok a hét minden napján eleséget a garnéláknak, így a „pihenőnapokon” nincs mit tenniük, mint az akváriumban fellelhető táplálékokat (algakezdemények, elhullott levéltörmelék, biofilm) felkutatni. Az akvakertészek talán kevésbé, de a biotóp akváriumok szerelmesei vagy a garnélatenyésztők akváriumaiban jó eséllyel láthatóak különböző falevelek, mintha csak egy őszi sétán volnánk az erdőben.

Ennek egyrészt az étrend változatosabbá tétele az oka, hiszen a leveleket előszeretettel csupaszítják le a garnélák, egészen az erezetig. De legalább ennyire fontos egészségügyi okai is vannak a levelek akváriumi alkalmazásának. A szárított levelekből ugyanis tannin (más néven csersav) és huminsavak oldódnak ki, amiknek antibakteriális és antimikotikus (gombásodás elleni) hatása van, valamint az akváriumvíz PH értékét is csökkentik.

Az ilyen közeg elősegíti az ívást és csökkenti a stresszt. Jó ha tudjuk, hogy ezek a kioldódó savak – jó eséllyel – erősen elszínezik a vizet. A sötétbarnától az aranysárgáig terjedő skálán mozog ez a fajta elszíneződés. Ez sok akvakertészt elriaszt a levelek használatától. Sokan ugyanis a teljesen kristálytiszta hatást próbálják elérni, amikor gyakorlatilag csak a felszín fodrozódása miatt érzékeljük, hogy van víz az akváriumban.

Forrás: http://www.aqualine-aquarium.com/amit-a-garnelatartasrol-tudnod-kell-mielott-belevagsz/

Mark Rothko

Rothko 1903. szeptember 25-én született az orosz birodalomhoz tartozó Dvinszk (ma Daugavpils, Lettország) városában, Marcus Jakovlevics Rothkowitz néven, egy lett zsidó gyógyszerész családjában. A család már 1913-ban áttelepült az Egyesült Államokba, mert Rothko apja nem akarta, hogy a gyerekeit besorozzák az orosz hadseregbe. Amerikai életük küzdelmes volt, különösen, mivel az apa pár hónap múltán meghalt, így a gyerekeknek is dolgozniuk kellett a tanulás mellett.

Rothkot későn érő típusnak lehetne mondani, mivel 1923-ig, 20 éves koráig nem is gondolt arra, hogy festészettel foglalkozzon, jobban érdekelte, természetesen az olvasás mellett, a zene. Hallás után tanult zongorán és mandolinon játszani.

A fordulatot New Yorkba való áttelepülése és önálló életének megkezdése jelentette. Ekkor történt, hogy meglátogatta egyik barátját a híres Art Students League nevű művészeti iskolában, és látta, ahogy a diákok éppen egy meztelen modellt festenek. „Én tudtam, hogy ez lesz az életem” - mesélte később Rothko. Egy év múlva ugyanebben az iskolában kezdett anatómiát és rajzot tanulni, de egész életében autodidakta művésznek tartotta magát.

A történet azért is ironikus, mert amiért Rothkot az egyik legnagyobb festőnek tartjuk a huszadik században, az éppen nem a figuratív ábrázolás. A figurativitással, illetve a hagyományos festészeti műfajokkal, technikákkal egyébként is meggyűlt a baja pályája kezdetén a festőnek. Korai művei, korszakai alapján nehéz lenne kimagasló tehetségre következtetni. Rothko sokféle utat végigjárt, a mitológiai témájú ábrázolásokon keresztül a szürrealista hatásokig, amíg eljutott a multiformák stíluskorszakáig, amelyek már közvetlen előképei és előzményei érett, nagy művészetének.

1949-ben Rothko először látta meg a MoMA-ban az akkor frissen beszerzett Matisse-képet, A vörös stúdiót (1911), ami döntő hatást gyakorolt rá. Az a Rothko, akit ismerünk, aki az absztrakt expresszionizmus egyik legnagyobb alakja lett, mindössze 20-21 év munkájából alakult ki.

A művészi és üzleti siker azonban még később érte el a művészt, aki úgy tűnik, soha nem tudta ezt feldolgozni, és depressziója részben innen is eredeztethető. Az áttörést számára a Dorothy C. Miller által kurált Fifteen Americans (1952) című kiállítást hozta meg, amelyen Jackson Pollock, Clyfford Still és William Baziotes munkái mellett Edward Corbett, Edwin Dickinson, Herbert Ferber, Joseph Glasco, Herbert Katzman, Frederick Kiesler, Irving Kriesberg, Richard Lippold,, Bradley Walker Tomlin, Herman Rose, Thomas Wilfred festményei szerepeltek.

Rothko művészeti pályáján a szóló munkák mellett két nagy és meghatározó jelentőségű projekt, kép sorozat uralkodik. 1958-ban megrendelést kapott a Joseph Seagram and Sons vállalattól új The Four Seasons luxuséttermük dekorálására, az éttermet egy a Park Avenue-n lévő, Mies Van der Rohe és Philip Johsnon által tervezett épületben nyitották volna meg. Rothko elfogadta a felkérést és még ebben az évben megfestett harminc képet. 1959-ben azonban, amikor európai utazását követően megnézte a majdnem kész éttermet, meggondolta magát, visszafizette a pénzt a vállalatnak, és nem adta át a képeket, mert nem megfelelőnek ítélte a képei kontextusát, az étterem atmoszféráját. A Seagram Murals-sorozatot később a Tate-nek, a japán Kawamura Memorial Museumnak és a washingtoni National Gallery of Artnak ajándékozta. A munkák mindenhol külön szobában/teremben vannak kiállítva. A történetről 2009-ben színdarab is készült.

1964-ben John és Dominique de Menil, lenyűgözve Rothko Seagram Murals-sorozatától, egy kápolnát szerettek volna Rothko képeivel. A kápolnát a houstoni St. Thomas Catholic University mellett építtették volna meg. Rothko elvállalta a feladatot, emellett a kápolna tervezésében is nagy szerepet játszott. A kápolnába, tőle szokatlanul, sötét tónusú, nagyrészt fekete, monokróm képeket festett. A kápolna végül Rothko Chapel néven 1971. január 21-én nyílt meg. Rothko akkor már halott volt, ahogy Barnett Newman is, akinek Broken Obelisk (1963) című szobra a kápolna előtt helyezkedik el. Ugyanebben az évben készítette barátja, Rothko emlékére Morton Feldman Rothko Chapel című zeneművét.

Rothkora mindvégig jellemző volt, hogy igen pontos elképzeléssel rendelkezett képei installálását illetően, mivel úgy gondolta, ez befolyásolja művei befogadását, hatását, és így jelentését. Képeit igen alacsonyra és közel egymáshoz kellett elhelyezni, és célszerűnek tartotta, ha a néző közelről, 40-50 cm-től szemléli a képet, ez természetesen képmérettől is függ. Rothko képei szemléléséhez a kevés és szórt fényt javasolta, semmiképp sem a képre irányított erős és direkt fényt.

Rothko műveinek formai jellemzői közé tartozik a nagy, általában 100-200 cm vagy ezen felüli képméret, a monokróm alapon elhelyezkedő, de inkább lebegő, általában fekvő téglalap, téglalap alakú formák, intenzív, szinte sugárzó színvilág. A formák és színek nem élesen határoltak, hanem néha finoman átoldódnak, néha átütnek, néha csak átderengenek, vagy átderengeni látszanak egymáson. Műveinek van valami erőteljesen érzéki, plasztikus jellege emiatt, mintha a színek, formák egymás mögött helyezkednének el vagy lebegnének, bizonytalan, nem rögzített a helyük, helyzetük, folyamatos remegés vagy pulzálás, sugárzás érzékelhető, amit a színhasználat, a színek intenzitásának fokozása, gyengítése is fokoz.

Rothkót és művészetét, neveltetésénél, olvasmányainál, az őt ért hatásoknál és a munkái kapcsán kifejtett elképzeléseinél fogva misztikusnak kell tartanunk, gondolnunk. Bár közvetlenül és direkten nem értelmezte munkáit, semmilyen értelmező címet nem adott képeinek, mégis azt gondolta, hogy azoknak túl kell lépniük a művészeten és közvetlenül az emberi lélekhez kell szólniuk. Színei, formái érzelmeket, a lélek drámáit, fájdalmait, örömeit, sóvárgását vagy éppen kontemplációját sugározzák, jelenítik meg. Rothko képei elrendezésére vonatkozó elképzelései is a művek közvetlen hatását segítik elő, célozzák meg, ugyanis azt gondolta, hogy a képet nem távolról kell szemlélni, mintegy kívülről, hidegen, művészetként vagy egy tárgyként elemezve annak kvalitását, formáit, hanem közel kell menni a képhez, engedni kell, hogy a festmény, a festmény által sugallt érzés, dráma közvetlenül körülölelje, magába vonja a szemlélőt. Rothko képeinek ideális szemlélője átengedi magát a kép sugallatának, egyesül, egybeolvad a képpel valamiféle misztikus unióban.

Talán paradox, hogy Rothko mély, drámai, és alapvetően misztikus, meditatív, voltaképp az én eltűnését, megszűnését, feloldódását kívánó, sugalló, a dekorativitástól minden módon tartózkodó, elhatárolódni kívánó művei üzletileg sikertörténetek. 2012-ben a New York-i Christie's árverésén Rothko 1961-es Orange, Red, Yellow című képe rekordáron, 87 millió dollárért (kb. 19 millárd forint) kelt el.

Forrás: http://kunszt.reblog.hu/lepj-be-a-kepbe-mark-rothko-110

Evo Explores

Evo Explores ötlete a gyönyörű Monument Vally játékra épült. Az Evo Explores-ban hinned kell a szemednek. Ha valami valósnak látszi, akkor az valóban az. Ha nem látsz problémát, akkor egyáltalán nincs probléma.

Irányíts lehetetlen és szürreális struktúrákat, fedezz fel optikai csalódásokat és oldj meg észbontó kirakósokat. Minden új szinttel közelebb jutsz, hogy megértsd a Byte bolygó és lakói történelmét.

Evo térfelfedező. Minden planéta, telis teli relytély, amit meglátogat. De a Byte bolygó egyedülálló. A hagyományos fizika törvényei itt nem érvényesek. Még a gravitáció is csak a képzeleteden múlik.

Gorogoa – Egy varázslatos kis fejtörő

Amely nem kevesebb, mint 7 évig készült lényegében egy ember, Jason Roberts által.

A Gorogoával sok-sok éve találkoztam először, az első bejelentése alkalmával, amelyet egy rövidke demó is kísért. A játék már ekkor elvarázsolt, onnantól egy éven keresztül néhány havonta eszembe jutott és utánanéztem mi a helyzet vele, nincs-e valami hír a kiadás dátumáról. Aztán teltek-múltak az évek, én pedig szépen lassan elengedtem a kis puzzle játékot, gondolván, hogy sosem fog már megjelenni. Végül minden felhajtás nélkül, csendben, tavaly decemberben kiadták, úgy, hogy a megjelenésekor még én sem tudtam róla, csak januárban fedeztem fel, hogy bizony elkészült a mű.

Annak ellenére, hogy ilyen sokáig dolgozott rajta Jason Roberts, ne gondoljátok, hogy egy nagyszabású projektről van szó, inkább egy szívvel-lélekkel készült szerelemgyerek a Gorogoa. Mindössze másfél-két óra kell a végigviteléhez, de ennyi is elég lesz neki ahhoz, hogy teljesen belopja magát a szívetekbe, amennyiben értékelni tudjátok az ötletességét és a csodálatos illusztrációkat, amik a történet és a fejtörők lényegét is adják. A játék szavak nélkül meséli el a mindenki által érthető, kedves kis sztoriját, mely egy dimenziókon átívelő csupa szín kalandra hív titeket, fantasztikus lényekkel és könnyed, kellemes hangulattal.

Számos egymástól merőben különböző pályán vághatjátok át magatokat, melyek ennek ellenére is egy koherens egésszé formálják a játékot, elmesélve egy félreérthető történetet. Sokszor a címek közt is átfedés van, nem csak a képek és formák közt. Ebben a játékban kicsit más szemmel kell néznetek az előttetek kibontakozó univerzumra. Lehet, hogy két teljesen különböző világot a legapróbb, legjelentéktelenebbnek tűnő apróság köt össze ugyanis. Nektek pedig ezeket a dolgokat kell megragadnotok. A játékmenet lényege, hogy többrétegű képek kerülnek elénk egy négyfelé osztott táblán. Ezeket mozgatva, nagyítva, szétszedve, összerakva tudjátok megfejteni a rejtvényeket és tovább haladni a történetben. Az egész elég egyszerű tehát, de a rejtvények nem buták, remekül el lehet szórakozni velük, mégsem ez a legerősebb része a Gorogoának, hanem a letisztult, színes művészeti stílusa. 

A háttérben meghúzódó kellemes zenével kiegészülő vizuális élményre tehát egy rossz szavam sem lehet, remélem, hogy Jason Roberts nem csak egyszeri túrát tett a játékok világába és lesz még kedve egy újabb hasonló darab megalkotására. És az nem tart majd hét évig…

Forrás: https://ipon.hu/magazin/cikk/gorogoa-egy-varazslatos-kis-fejtoro

Zengrams

https://andreasboye.itch.io/zengrams

A Zengrams egy fantasztikus minimalista kirakós játék. Egy egyedülálló stílus jellemzi, a puzzle alapú játék ihlette origami és logikai rejtvényeket. A játék 70 rejtvényből áll, melyben átrendezhetjük a formákat és színeket hozhatunk létre. Engedjük el a formát egy másik alakzat felett, és hozzunk létre új színeket és új alakzatokat a metszetben. Engedjük el az egyik szín mellett egy másik alakot, és a két alakzatunk lesz. A játék célja, hogy korlátozott számú mozdulattal a formák illeszkedjenek a célterületbe.

Forrás: https://andreasboye.itch.io/zengrams

Dream Machine - The Game

A 335 forintos Dream Machine című játékban egy apró robotot kell a szabadságba vezetni, miután egy gyárban úgy ítélik meg, nincs többé szükség a munkájára. A 3D puzzle játék egyszerű, mégis szép grafikát kínál, melyben a fő hangsúly természetesen a gépek megfelelő mozgatásán van, hogy a kívánt pontba tudjon eljutni a kis robot. Természetesen főellenfelekkel is össze kell mérni az erőnket, igaz, nem harc formájában: egyes ellenségeket arra kell rávenni, hogy úgy mozogjanak, hogy egy platform nekünk megfelelő pozícióba mozduljon, hogy onnan tovább tudjunk menni a következő megoldandó feladathoz. Igaz, multiplayer lehetőség nincs a játékban, eredménytáblák viszont igen, amin a többi játékos idejének megdöntésével lehet egyre előrébb kerülni. Ennyi pénzért mindenképpen a nagyon ajánlott kategóriába tartozik a Dream Machine, tegyetek vele egy próbát, megéri!

Forrás: https://www.pcguru.hu/hirek/android-jatekajanlo-2016-marcius/36425

Monument Valley – kiegészítő

Forgotten Shores

Személy szerint, mióta először vittem végig a fent megnevezett játékot, azóta ölbe tett kézzel várom a folytatást. A logikai puzzle idén tavasszal jelent meg, és úgy néz ki a Ustwo névre hallgató kis csapat azóta se pihent: mint arról nem is olyan rég beszámoltunk, megjelent a folytatás!

Második résznek erős lenne nevezni, ezért inkább csak egy alcímet kapott a kiegészítő. A Forgotten Shores nyolc vadonatúj “fejezettel” – vagy ha úgy jobban tetszik: pályával – örvendeztet meg minket. Sajnos az eddig sem túl hosszú játékidőt nemhogy elérni nem sikerült, de még kevesebb is lett. Cirka háromnegyed óra alatt könnyedén végig lehet játszani mind a nyolc szintet. Ám szerencsére a rövidség miatt kárpótol minket sok minden más.

A látvány valami egészen lenyűgözőre sikerült és nincsen két hasonló pálya. Ehhez társul egy magával ragadó, hangulatteremtő aláfestő zene. A változatos grafikákon túl nagyon sokoldalúak a fejtörők (ez szó szerint értendő). Kaptunk új játékelemeket is, amik még érdekesebbé teszik az eddig egyébként sem unalmas környezetet. Visszatér a “varjú nép” is, kiknek egy tagjával akad majd egy kis összetűzésünk is. Szintén örültem a sárga oszlop barátunk újbóli feltűnésének, és most ha lehet azt mondani egy kicsit több szerephez is jutott.

Ha van játék, ahol tátott szájjal merengsz és közben a “Most akkor hol vagyok?!” , “De oda mégis, hogyan?” és társai fordul meg a fejedben, akkor ez az. Komolyan mondom, az egyik fejezet olyan szinten megterhelte az elmém, hogy egy pillanatra már majdnem kimenekültem a világból. Az eredeti játékban a 8. fejezet (The Box) volt az, ami a legjobban megtetszett. Ezzel valószínűleg nem csak én voltam így, mert drága készítőink megleptek minket egy hasonlóval, ami talán még igényesebb lett. És az a fa. Ahogy kiburjánzik az a fa (micsoda szó)… Lényeg a lényeg, tessék szépen lecsapni a Monument Valley: Forgotten Shores-ra, mert minden perce megéri az árát. De legfőképp akkor, ha az első rész is bejött.

Ida's Dream

A fejlesztő ustwo most egy ajándékkal lepi meg a felhasználókat és csinál nagyobb kedvet a játék iránt érdeklődőknek, ugyanis az alkalmazáson belül eddig pénzbe kerülő kiegészítő, az Ida's Dream ingyenesen hozzáférhetővé válik. Itt még különlegesebb pályákat fedezhetünk fel. A játék története egyszerű: a főhős, Ida útját kell egyengetnünk, hogy szebbnél szebb épületek között fedezze fel a világot, de ez nem olyan unalmas, amilyennek tűnik. A lényeg ugyanis, hogy az épületek egyes elemeire kell kattintanunk, hogy minden építészeti és fizikai törvényt meghazudtolva fantasztikus dolgok történjenek, így Ida újabb helyekre jusson el. Ha a megfelelő helyre tesszük az ujjunkat, az épületek megváltoznak, újak emelkednek ki a földből vagy például elkezdenek forogni.

Forrás: https://napidroid.hu/monument-valley-forgotten-shores-jatek-teszt/

Monument Valley II

Lehetetlen küldetés

Kevés játék sikerült mobilplatformon annyira emlékezetesre, mint a Monument Valley, amely 2014-ben látott napvilágot iOS-re és Androidra, majd az azóta leáldozott csillagú Windows Phone-ra. Az izometrikus nézetet használó puzzle/platformer varázslatos hangulatával, relaxáló zenéjével és egyszerű, mégis lenyűgöző pályadizájnjával olyan élményt nyújtott, ami bőven kárpótolt az epizód és kiegészítőinek rövidségéért, mert mindig visszavágyott az ember ebbe a furcsa világba, főleg OLED kijelzős okostelefonokon.

Az Ustwo játékának különlegességét a Maurits Cornelis Escher holland művész lehetetlen geometriai formáit megidéző pályaelemei, útvonalai és mozgó platformjai jelentették: egy látszólag szintben lévő folyosón egy emelettel magasabban lehetett kikötni, pályarészletek forgatásával vagy vadul tekeredő utak bejárásával pedig olyan helyekre eljutni, ami szemre képtelenségnek tűnt.

A fejlesztők ügyesen használták ki az emberi agy térérzetét és annak csapdáit, optikai illúziót létrehozva borzasztóan egyszerű geometriai formákkal, a 360-ban bejárható Land’s End pedig VR-platformokon hozott az Ustwotól emlékezeteset. A Monument Valley 2 visszatérés a gyökerekhez, és nem okoz csalódást. Főszereplője Ro, aki nekiveselkedik újabb mozgatható és elforgatható labirintusok leküzdésére, és ebben társa leánya, akit most ismertet meg először eme különleges világ kihívásaival.

A történet központi szerepet játszik a játékban, mivel a fejlesztők (akik közül az évek során többen szülőkké váltak), hangsúlyosabb sztorielemekre vágytak, hogy ne csak a puzzle-ok leküzdése legyen az élmény része. Kezdetben édesanya és leánya együtt mozognak az új szinteken, ám különösebb spoiler nélkül kijelenthető: nem mindig lesz ez így, és a pályadizájn idomul aktuális szereplőjéhez.

Anyja-lánya

A feladat továbbra is változatlan: izometrikus és valós három dimenziós nézetet használó szinteken bizonyos relikviák összegyűjtése és spirituális alakok megidézése, de persze az odavezető út a fontos. A játékosnak mindössze annyi a dolga, hogy a lehetséges útvonalak egy pontjára bök, és ha a főszereplő előtt nyitott az út, odasétál. Lépcsők, ujjhúzással egymásba forgatható vagy szétnyitható platformok, vízszintesen-függőlegesen mozgatható elemek és össze-vissza tekeredő utak kísérik a küldetéseket, és bár ismerős a látvány és a játékmenet, minden pálya egyedi és lenyűgöző.

Bőven maradt tehát kreativitás a fejlesztők tarsolyában, és az új szintek sajátos megoldásait nem leleplezve annyit mondanék: különösen emlékezetes a fény-árnyékkal való játék, egy szint pedig, akár dimenziókapun átlépve, végtelennek tűnő platformokat kínál egymás után. Mozogjon anya és lánya együtt vagy külön-külön, a Monument Valley 2 mindig képes ámulatot csalni az arcra színeivel, formáival, pályadíszítésével és csodálatos kísérőzenéjével, amihez kellemes hangeffektek társulnak. Érdemes a fülest bedugni a teljes audiovizuális élményért.

Nincs időkorlát, nem lehet meghalni, és ha őszinte akarok lenni: nem is igazán lehet a puzzle-ok fejtegetésekor elakadni: a Monument Valley 2 relaxációs élmény, kiszakadás a külvilágból, hangulatjáték. Lehet, hogy egy busásabb árú pizza összegét elkérik érte és két óra alatt, vagy még annál is hamarabb kivégezhető, mégis megéri ezt az összeget, mert gyorsan azon találja magát az ember, hogy megint végigjátssza.

Tény, hogy egy picit nehezebb is lehetett volna, egyszer vakargattam csak a fejem két percig, hogy aztán a pofonegyszerű megoldás leessen, és kétségkívül többet elidőztem volna az újfajta és egyedi pályaelemeinek világában. Ám bizonyosan érkezik a Monument Valley 2-höz is kiegészítő, és nehéz elképzelni, hogy ne legyen legalább annyira emlékezetes, mint a legendás eredeti vagy remekül sikerült folytatása.

Forrás: https://mobilarena.hu/teszt/monument_valley_2_bemutato_ios_android/lehetetlen_kuldetes.html