2015. augusztus 17., hétfő

Rubik kocka kirakása

Rubik kocka kirakása (3x3x3)

Az itt bemutatott kezdő módszer lényege a kocka három sorának egymást követő kirakása. Jól bejáratott kockával egy perc körül ki lehet rakni ezzel a módszerrel, de véleményem szerint a két perc alatti idő is jónak számít. Gyorsabb kirakásra (50 mp alatt) ez a módszer nem igazán alkalmas, viszont könnyen megjegyezhető. (Na ja, kinek mi a könnyű.) A kocka kirakása egy idő után már nem logikai játék, rutinná válik, és inkább lesz kézügyességi, gyorsasági, térlátást fejlesztő játék - ami nem jelenti azt, hogy kevésbé élvezetes!

Első sor

Szokás a fehér színnel kezdeni a kirakást, majd a középső sor után a sárga oldallal befejezni. Egy idő után rááll a szemünk ezekre a színekre, és hamarabb megtaláljuk a keresett mintázatokat. Az első sor kirakásához nem írok forgatásokat, ez a legkevésbé betanult része a kockázásnak. Szokás előbb a fehér keresztet kirakni (4 él elem), majd a négy sarkot. Már az elejétől figyeljünk arra, hogy ne csak a fehér oldal jöjjön ki, hanem körbe a peremén is, azaz minden fehér elemet szigorúan csak a helyére forgassunk be.

Középső sor

Úgy tartjuk a kockát, hogy felül van a kirakott fehér sor. Itt egy forgatási sort, és annak tükörképét kell megjegyeznünk. Keressünk az alsó sorban nem sárga él elemet, forgassuk addig az alsó soron, míg ki nem jön egy nagy "T" alakzat, majd alkalmazzuk az alábbi forgatások egyikét attól függően, hogy jobbra, vagy balra van-e a helye.
Ha az alsó sorban már nincs használható él elem, akkor a fenti módszerrel tegyünk a középső soron lévő él helyére egy tetszőleges sárga elemet az alsó sorból, így alulra fog kerülni a kívánt rész. Így járjunk el akkor is, ha az él a helyén van ugyan, de rosszul állnak a színek.

Utolsó sor

A kocka kirakott fehér oldala nézen lefelé, ekkor rálátunk a sárga középre. Az utolsó sárga sort 4 lépésben rakjuk ki. Az első két lépésben elkészül a sárga kereszt (4 él elem), az utolsó két lépésben kirakjuk a sarkokat (4 sarok elem).

1. élek pozícióba forgatása.

Cél: a négy él kerüljön a megfelelő pozícióba (pl. a sárga-zöld él elem kerüljön a sárga közép, és a zöld közép elemek közé), az most még nem baj, ha nem a sárga oldalával néz felfelé. A felső sort mindig el tudjuk úgy forgatni, hogy két él elem a helyére kerüljön.

2. élek színre forgatása.

Előfordulhat hogy két, vagy mind a négy él elemet meg kell fordítanunk, hogy kijöjjön a sárga kereszt.


3. sarkok pozícióba forgatása.

Itt kell a legjobban figyelnünk. Fel kell deríteni, hogy melyik sarok elem van a helyén. Itt megint csak az elemek pozíciója a fontos, nem baj, ha nem a sárga oldaluk néz felfelé. Bár itt négy eset lehetséges, ezen algoritmus többszöri alkalmazásával kiválthatjuk a többi algoritmust.

4. sarkok színre forgatása

Végül a sarkokat kell színre forgatni. Itt kettő vagy négy sarokelemet kell beforgatnunk Az alábbi algoritmust ismételgessük addig míg a sarokelem felső oldala nem sárgul ki, majd utána forgassuk a felső soron a következő sarokelemet a kezdő pozícióba és ismételjük addig az algoritmust míg a teljes kocka ki nem rakódik.

5 megjegyzés:

  1. Szia!
    Köszönöm az infókat! Remek cikk. Ha ennél gyorsabb módszert szeretnék tanulni, melyikkel folytassam? Esetleg linket is megköszönnék, ha tudsz ebben segíteni. Üdv!

    VálaszTörlés
  2. Szia! A 3. sor kirakásánál az élek színre forgatása (ahol a sárga-kéket kellene átfordítani úgy, hogy a sárga legyen felül) a leírás alapján nekem nem megy. Megtennéd, hogy leellenőrzöd?

    VálaszTörlés
  3. köszi a segitségat

    VálaszTörlés