2015. július 25., szombat

Hyperlapse

Új szintre emeli a képstabilizációt a Microsoft kísérleti szoftvere


A Microsoft kutatói kidolgoztak egy olyan szoftvert, ami gyakorlatilag új távlatokat nyit meg az össze-vissza mozgó és rázkódó kamerával készített videófelvételek élvezhető, stabil formába hozásában. Az új program ugyanis nem csak a kisebb rezgéseket képes kiszűrni, hanem az óriási mozgásokat is, amik során gyakorlatilag folyamatosan teljesen más területek kerülnek a kamera látszószögébe. Ennek érdekében a szoftver egy 3D-s virtuális teret alkot meg, és ebbe helyezi el a különböző időpillanatokban rögzített felvételrészleteket, majd egy a korábbiaknál simább útvonal mentén bejárva azt hozza létre a rázkódásmentes videót. Bár az eredmény nem lesz teljesen élő és akkurátus, mindenképpen jobb áttekintését nyújtja majd a környezetnek és a rögzített információknak, mint az eredeti formájában szinte élvezhetetlen felvétel.

Instagram Hyperlapse: képstabilizálásban verhetetlen



2014-re a videórögzítés feladata az okostelefonokra hárult, hiszen minden ember zsebében ott vannak, és a legtöbben nem is keresnek más alternatívát. Ennek egyik hátránya, hogy a könnyű készülékek és kezünk rezgése nem túl jó párosítás, és szinte lehetetlen, hogy teljesen stabil videókat rögzítsünk.

A filmipar már rég kifejlesztette megoldását a különböző állványokkal és készüléktartókkal, de ez bizony költséges lehet egy átlagember számára. De mit is tegyünk, ha mégis valamivel professzionálisabb videókra vágyunk?

Biztosan hallottunk már az Instagram idén bemutatott Hyperlapse applikációjára, melynek középpontjába a felgyorsított felvételek kerültek. Igaz ezek is lenyűgözőek, de másik kiemelhető funkciója a stabilizálás. Ha a skálát 1X-ra állítjuk a felvétel valós időben forog majd, és bámulatosan stabil képkockákat eredményez.

A program a telefonunk mozgásérékelőit használja fel, szemben már eddigi digitális képstabilizálással. Például ha 1080p felbontásban veszünk fel, az így készült videó csak 720p lesz, mivel a levágott részeket használja a stabilizáláshoz. Kétség nélkül állíthatjuk, hogy ebben a technológiában van a videókészítés jövője.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése