2019. április 18., csütörtök

Monument Valley – kiegészítő

Forgotten Shores

Személy szerint, mióta először vittem végig a fent megnevezett játékot, azóta ölbe tett kézzel várom a folytatást. A logikai puzzle idén tavasszal jelent meg, és úgy néz ki a Ustwo névre hallgató kis csapat azóta se pihent: mint arról nem is olyan rég beszámoltunk, megjelent a folytatás!

Második résznek erős lenne nevezni, ezért inkább csak egy alcímet kapott a kiegészítő. A Forgotten Shores nyolc vadonatúj “fejezettel” – vagy ha úgy jobban tetszik: pályával – örvendeztet meg minket. Sajnos az eddig sem túl hosszú játékidőt nemhogy elérni nem sikerült, de még kevesebb is lett. Cirka háromnegyed óra alatt könnyedén végig lehet játszani mind a nyolc szintet. Ám szerencsére a rövidség miatt kárpótol minket sok minden más.

A látvány valami egészen lenyűgözőre sikerült és nincsen két hasonló pálya. Ehhez társul egy magával ragadó, hangulatteremtő aláfestő zene. A változatos grafikákon túl nagyon sokoldalúak a fejtörők (ez szó szerint értendő). Kaptunk új játékelemeket is, amik még érdekesebbé teszik az eddig egyébként sem unalmas környezetet. Visszatér a “varjú nép” is, kiknek egy tagjával akad majd egy kis összetűzésünk is. Szintén örültem a sárga oszlop barátunk újbóli feltűnésének, és most ha lehet azt mondani egy kicsit több szerephez is jutott.

Ha van játék, ahol tátott szájjal merengsz és közben a “Most akkor hol vagyok?!” , “De oda mégis, hogyan?” és társai fordul meg a fejedben, akkor ez az. Komolyan mondom, az egyik fejezet olyan szinten megterhelte az elmém, hogy egy pillanatra már majdnem kimenekültem a világból. Az eredeti játékban a 8. fejezet (The Box) volt az, ami a legjobban megtetszett. Ezzel valószínűleg nem csak én voltam így, mert drága készítőink megleptek minket egy hasonlóval, ami talán még igényesebb lett. És az a fa. Ahogy kiburjánzik az a fa (micsoda szó)… Lényeg a lényeg, tessék szépen lecsapni a Monument Valley: Forgotten Shores-ra, mert minden perce megéri az árát. De legfőképp akkor, ha az első rész is bejött.


Ida's Dream

A fejlesztő ustwo most egy ajándékkal lepi meg a felhasználókat és csinál nagyobb kedvet a játék iránt érdeklődőknek, ugyanis az alkalmazáson belül eddig pénzbe kerülő kiegészítő, az Ida's Dream ingyenesen hozzáférhetővé válik. Itt még különlegesebb pályákat fedezhetünk fel. A játék története egyszerű: a főhős, Ida útját kell egyengetnünk, hogy szebbnél szebb épületek között fedezze fel a világot, de ez nem olyan unalmas, amilyennek tűnik. A lényeg ugyanis, hogy az épületek egyes elemeire kell kattintanunk, hogy minden építészeti és fizikai törvényt meghazudtolva fantasztikus dolgok történjenek, így Ida újabb helyekre jusson el. Ha a megfelelő helyre tesszük az ujjunkat, az épületek megváltoznak, újak emelkednek ki a földből vagy például elkezdenek forogni.

Forrás: https://napidroid.hu/monument-valley-forgotten-shores-jatek-teszt/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése