Cicaszótár

Ahogy megoldottam néhány szó jelentését és elkezdtem használni, a macskáim beszédesebbek lettek velem...

A macskanyelv nagyon hasonlít az emberi nyelvre. A macskák is mint az emberek határozott jelentésű szavakat használnak. A szavakból mondatokat képeznek. A macskák különösen sokat beszélnek a kicsinyeikhez, vagyis az oktatás egy része verbálisan történik. Ahogy megoldottam néhány szó jelentését és elkezdtem használni, a macskáim beszédesebbek lettek velem.

A macskák a következő magánhangzókat használják:
á – rövid á, rövidebb mint amilyen a magyar nyelvben használatos
á: - hosszú á, olyan mint amilyen a magyar nyelvben használatos: mák, száll...
a – rövid a, olyan mint amilyen a magyar nyelvben használatos: szag, kapa...
a: - hosszú a, hosszabb mint amilyen a magyar nyelvben használatos
e – rövid e, mint amilyen a magyar nyelvben használatos: meccet, mező
é – rövid é, rövidebb mint amilyen a magyar nyelvben használatos
é: - hosszú é, olyan mint amilyen a magyar nyelvben használatos: kék, lép...
i – rövid i, a macskák nem használnak hosszú i hangot
o – rövid o, a macskák nem használnak hosszú o hangot
ö – rövid ö, mint például a magyar nyelvben: rövid, ösztön...Hosszú ö hangot a 
macskák nem használnak
u – rövid u, olyan mint amilyen a magyar nyelvben használatos: luk, bumm...
u: - hosszú ú, olyan mint amilyen a magyar nyelvben használatos: kúp, rúzs...

A macskák a következő mássalhangzókat használják:
b, h, m, ny, r, v

Ezen kívül kettő hosszú mássalhangzót is használnak: r: ,  m:

A b és a h mássalhangzók nagyon ritkán fordulnak elő, de előfordulnak.

A szó értelmére kihat az is milyen gyorsan van kiejtve, és a szavak ismétlése is.

Néhány szó jelentése látszólag megegyezik, de biztosra lehet venni van köztük árnyalatbeli eltérés, még felfedezésre vár a precíz jelentésük.

Ezeket a szavakat én használom a macskáimmal való kommunikáció során. Ők ezeket megértik, és ebből arra következtetnek, én értem a nyelvüket, ezért sokszor nekifognak és több szóból álló mondatokkal magyaráznak valamit. Amikor látják, hogy nem értem nagyon csalódottak.

Nehéz egy összetett mondat értelmét megfejteni, mert amikor beszélnek állnak előttem így nem tudok következtetni a beszédük témájára, mondandójára, értelmére.

A kandúr cicámnak Iju a neve. Ő ha be akar jönni azt mondja: Iju á á u – Iju be akar menni. Valójában ez két szóból álló mondat.

A Titi hazajött, és látta, hogy a többiek már kaptak enni. Azt mondta: Nyáu nyá – ha a többiek kaptak enni, kapjak én is.

Rövid cicaszótár abc szerint:
á: - felhívás játékra
á é é (szaggatottan kiejtve) – kimennék
á é u, á á u (szaggatottan kiejtve) – bemennék, gyere be
áu – tiltakozás, nemtetszés kifejezése
áe - köszönöm
é – igen
é: - ki, kint, kívülről 
éé – kimennék
éá – köszönés, üdvözlés
éá á – barátkozás elutasítása
éá:r: - barátság kifejezése, hízelgés
éu – nem akarok kimenni
éáu – bemennék, bekéredzkedés
hmé: - fenyegetés támadással
ié: - ki akarok menni (erőszakos kikéredzkedés)
iju, ijú: - segítség, anya
já: - igen
má: - szeretlek, szeressél
máá – tej
má é – hadjál békén
má:r – hízelgés
máu: - segítségkérés, jajveszékelés
meé – víz, szomjúság
me á é – vízhiány, kérek vizet
meéeé – száraz macskaeledel
meme (gyorsan kiejtve) – veréb, madár
meö – hús, húsos étel
mrá: - gyere ide
mráá: - védjél meg, oltalmazzál
miá: - elégedettség kifejezése
mijáu, mijáo, mijáou – éhség kifejezése, élelemkövetelés
mou: - élelem kínálás, rekedten kiejtve dicsekvés elejtett madárral
mre – figyelem felhívás, felszólítás
mrué – kövess
mué – gyere
muer: - mi van veled?
murá – hal
nyá – jelentkezés, itt vagyok
nyáé:á – egyél
nyáu – irigység, elégedetlenség kifejezése
nyáu nyáu nyáu (gyorsan kiejtve) – ne közelíts az élelmemhez
öe – min csinálsz?, hogy vagy?
öráu – kérlek gyere
rá:b – anyacica hívja a kicsinyeit
r:eö – kiscicák hívják az anyjukat
r:má: - ne félj, minden rendben van
rmeö – egér
rnyáo – kutya, veszély 
rvá – szemrehányás
u: - be, bent
uá, uá: - hagyd abba, nem szabad
u:m: (csukott szájjal) – fenyítés, gyengébb mint a morgás
vá – ne, nem
váo, váo-váo – nem, nem akarom

A folyamatos megfigyelés során remélem adódnak olyan helyzetek amelyek lehetővé teszik a macskák nyelvének további feltárását, megismerését. A macskák hihetetlenül megnyílnak ha a saját nyelvükön szólunk hozzájuk. Próbálják ki. Ha beszéd közben rájönnek egy új szó vagy mondat értelmére kérem írják meg nekem. Így lesz leggyorsabb a szótár fejlődése.

Forrás: https://www.haziallat.hu/macska/viselkedes/cicaszotar-hogy-beszelni-tudj-kedvenceddel/5193/

Akváriumi növények III. – Hínárok

Argentin átokhínár – Elodea densa

Világoszöld színű növény, melynek a levelei spirálisan állnak a száron. Kis, fehér virágai a víz felszínén nyílnak ki. Kezdők számára ez a növény dupla öröm: először is közepes megvilágítás mellett is igen gyors növekedésre képes, másodszor nem kell sokat foglalkozni vele. Ráadásul segít az algák elleni küzdelmünkben, ugyanis olyan anyagot termel, amely fékezi az algák szaporodását. Nem ártalmas növény akváriumban, csak erőteljes burjánzása miatt kapta az átokhínár nevet. Erős megvilágítás alatt sok oxigént termel, de vigyázni kell a beállítással, mert túl meleg vízben hamar tönkremegy. Minden más tekintetben igénytelen, szívós növény. Az enyhén kemény és lúgos vizet kedveli, s tápdús talajban gyönyörűen fejlődik. Szaporítása dugványozással történik, legalább 20 cm-es legyen az a hajtás, amit ebből a célból a növényről levágunk.

Sok trópusi országban kivadult, és komoly környezeti és gazdasági károkat okozó inváziós fajjá vált. Van, ahol tiltják a kereskedelmét. Kétlaki növény, azaz külön nő és hímivarú egyedei vannak. Az akváriumban tartott példányok mind hímivarú egyedek, amelyek vegetatívan szaporodnak. 

Guadeloupei tüskéshínár – Najas guadalupensis

Kicsi, alig pár centis leveleket fejleszt, melyek széleiken enyhén fogazottak, erről kapta elnevezését. Szára rendkívül vékony és törékeny. A levelek üdezöldek, örvös elhelyezkedésűek. A növény bármely részén képes gyökeret fejleszteni, egy tő is számos szárelágazással rendelkezik. Rendkívül könnyen tartható, abszolút nem kényes faj, így kezdők számára is teljesen megfelel. Igyekezzünk tiszta vizet biztosítani számára, azt nem kedveli ha a mulm vagy algák rakódnak fel levelei között. Gyakorlatilag 20 és 30 °C között bátran gondozhatjuk, sem a kémhatásra, sem a keménységre nem érzékeny normális tartományon belül. Közepes megvilágítottság bőven elegendő számára.

Úszónövényként is használhatjuk, de rögzíthetjük például ágra kötve vagy szárának egy részét kő alá fektetve. Rendkívül gyors növekedésű, az akváriumi növények között az egyik leggyorsabb. Így jelentős tápanyag-konkurens az algák számára. Tápozást nem igényel, anélkül is intenzív a növekedése (tápozással pedig még inkább). Szárának bármely részén képes gyökereket fejleszteni, melyekkel rögzül is a talajba. Számos oldalhajtást hoz, gyors növekedési üteme végett pedig számítsunk arra, hogy rendszeresen kell nyírni növényünket. Szaporítása is egyszerű ennélfogva, hiszen bármely levágott növényrészletből képes tovább hajtani. Szára nagyon törékeny, akár gyönge érintéssel is eltörhetjük, erre érdemes ügyelni. Természetesen növényevő halakkal ne társítsuk.
Remek szolgálatot tesz tenyésztőknek nevelő és ikráztató akváriumokban, jó búvóhely az ivadékoknak, de kifejlett halak is szívesen rejtőznek levelei között. Garnélás akváriumokban is nagyon kedvelt!

Vadonbéli állománya még gyakorinak számít, de sajnos populációi csökkennek, ezért felmerült a veszélye, hogy a jövőben sérülékennyé váljon. Kanada és az Egyesült Államok ezért helyi védelemben részesítik több helyen. Elnevezését Guadeloupe-szigetcsoportról kapta, mely a Karib-térségben lévő Franciaországhoz tartozó terület.

Forrás: http://diszhal.info/novenyek/Elodea_densa.php

http://akvaguru.hu/index.php?mit=85
https://akvaristalexikon.hu/akvariumi-novenyek/amerikai-novenyek/najas-guadalupensis.html

Ez egy festmény!

Valamikor a 90-es évek végén Londonban volt még egy fél napom a gép indulásáig, már teljesen eláztam az aprószemű, folyamatosan hulló permetben, úgyhogy új környékek felfedezése helyett inkább visszamentem a Tate-be száradni és még egy kicsit nézelődni. Beléptem az egyik kisebb, hátsó terembe, ahol egy olyan festő hatalmas képei lógtak, akinek előtte csak a nevét hallottam. Órákkal később kerültem elő.

És akkor az ember sírni kezd egy absztrakt festmény előtt

Életemben először fordult elő, hogy konkrétan ne tudjak odébb lépni egy képtől, és nem azért, mert annyi érdekes részlet van rajta, hanem mert olyan elemi erővel taglóz le. Teljesen új érzés volt. Akadt olyan festmény, amelyik előtt villámsújtottan álltam egy fél órát, és olyan is, ahol magamat is teljesen megdöbbentve egyszer csak sírva fakadtam, pedig az érzelmeim nem épp könnyen hozzáférhetők.

Máig nem tudom, mi ez a furcsa kémia köztem és Mark Rothko képei között, és nem is hiszem, hogy valaha meg tudom vagy akarom fejteni. Egyszerűen csak működik.

Nagyon nehéz olyan képekről írni, amelyek nem az értelemre, hanem az érzelmekre hatnak, nem gondolatokat ébresztenek, hanem az ember mélyrétegeibe hatolnak. Felébresztik a gyermeki kíváncsiságot, felerősítik a háttérben mindig ott bujkáló halálfélelmet, előhívják az évek óta szunnyadó gyászt és dühöt, extázist okoznak és melankolikussá tesznek. Néha mindezt ugyanaz a festmény.

Ezek persze csak nagy szavak, de bajban vagyok, mert megnéztem a bécsi Kunsthistorisches Museum pár hete nyílt átfogó Rothko-kiállítását, megígértem, hogy írok róla, és napok óta húzom-halogatom. Nem könnyű beszámolni egy olyan tárlatról, ahol közel 49 évesen az egyik kép előtt megint a könnyeim folytak: vagy túlságosan kiadom magam, vagy személytelen és ezért érthetetlen lesz a lelkesedésem.

A lexikális tudnivalókon kívül ugyanis nem igazán sok konkrétumot lehet mondani festményekről, ha A TÖBBSÉGÜKÖN CSAK KÉT-HÁROM DÍSZTELEN TÉGLALAP LÁTHATÓ.

Amikor mondtam pár kollégámnak, hogy mennyire imádom Rothkót, ezért megnézem és írok a bécsi kiállításról, cseppet sem titkolt megrökönyödéssel fogadták a tervet. Hogy sosem értették, miért érdekesek ezek a teljesen elvont képek, mit kell rajtuk látni, és miért vannak sokan annyira oda értük. De tök jó, persze, írjam csak meg.

Én sem értem, mit kell látni rajtuk, csak épp nekem valamiért elementárisan fontosak.

Egyébként nem csak én vagyok oda érte. Rothko az egyik legmagasabban jegyzett absztrakt expresszionista festő (bár ő maga utálta az ilyen besorolásokat): a képei, ha egy-egy nagy ritkán árverésre kerül, ma már dollártízmilliókért cserélnek gazdát. Mindez persze lehetne hóbort, múlandó sznob felhajtás is, de már életében komoly kultusza alakult ki, és bár közel 50 éve halott, egyáltalán nem úgy tűnik, hogy egyhamar csökkenne a Rothko-képeket körülvevő rajongás. Vagy az értetlenség.

Út a keret és cím nélküli, letisztult téglalapokig

A bécsi kiállítás kronologikusan végigveszi művészi fejlődésének fázisait, mielőtt az 50-es, 60-as évek több termet megtöltő klasszikus műveihez érnénk. Az ide vezető út képeire most nem térek ki részletesen. Ezek a képek nem állnak annyira közel hozzám, bár érdekes végignézni, ahogy a 30-as évektől, amikor Rothko komolyabban festeni kezdett, körülbelül 15 év alatt hogyan hagyta el teljesen a figuratív festészetet.

Előbb a szürrealizmus felé fordult, majd egy átmeneti időszak után mindinkább rátalált saját, teljesen egyéni, a végtelenségig csupaszított stílusára, és az 50-es évektől kizárólag teljesen absztrakt képeket festett. Elhagyta a felismerhető formákat, a színek váltak dominánssá, növekvő méretű képeit egy ponton túl be se keretezte, aztán már címet se adott nekik, legfeljebb számot.

Ebben a folyamatban nekem az az igazán érdekes, hogy miközben Rothko módszeresen kiürítette, lecsupaszította a képeit, azokban egyre sűrűbb lett az a tartalom, aminek a mibenlétét annyira nehéz szavakkal leírni. Az érett korszakának festményeihez egy elég szűk folyosón kell átjutni, ami nekem kicsit olyan volt, mint valami újjászületés: csak pár festmény van kirakva, boxokban, egyenként lehet őket látni, és az addigra már foltokra redukálódott formák vízszintes csíkokká nyúlnak, aztán a csíkokból téglalapok lesznek, a színek meg ahogy fogynak, úgy lesznek egyre intenzívebbek.

Ott álltam az átjáró utolsó képe, egy korai klasszikus előtt – narancs háttéren fent egy fehér négyzet, alatta egy meghatározhatatlan színű csík, lent egy okker téglalap (Cím nélkül, 1950) – és megint elindultak a könnyeim. Ott sírdogáltam egy világos, elsőre jó hangulatúnak tűnő festmény előtt, mert valahogy annyira drámai ez a vigasztalan, mégis fennkölt sivárság.

Minden tudható, csak épp a képei titka nem

2000-ben egy zseniális tévés dokumentumfilm (Rothko's Rooms) jelent meg Rothkóról, az életéről, az európai útjairól, a műveiről. Ahány festő, műértő, gyűjtő,  galériás, rokon és ismerős megszólal benne, mind mást mond arról, hogy számára miért fontosak a festmények. Ugyanez áll a bécsi kiállítás brit kurátorára (Jasper Sharp) is, aki az audio-tárlatvezetésben is hallható. Hogy az USA nyugati partjának romantikus, ködös színei. Hogy Manhattan hasábjai. Az oroszországi jesiva, ahova Rothkót az apja még 1913-as kivándorlásuk előtt, kisfiúként járatta. A háború, a holokauszt. Az Amerikában is jelen lévő félelem, ami miatt végül nevet változtatott (1940-ben, Rothkowitzról). Rembrandt, Vermeer, Matisse, Mozart. A három nagy európai körút hatása. Michelangelo és Fra Angelico. Fegyelem, pontosság, rend. Depresszió, alkoholizmus, betegség, öngyilkosság.

Jók ezek a vélemények, a lexikális adatok, segítenek viszonyulni Rothkóhoz, elhelyezni időben és térben, CSAK ÉPP NEM ADNAK KULCSOT A KÉPEKHEZ.

Az is izgalmas, hogy mennyien mennyiféleképpen vélekednek Rothko téglalapjainak ködös-felhős kontúrjairól, az egymásra festett festékrétegeknek köszönhető árnyalatokról, a képek szín- és fényhatásairól, a vörösekről, lilákról, barnákról, feketékről, szürkékről. Aztán ott áll az ember egy teremnyi hatalmas festmény között, melyek úgy veszik körül, mint valami különös katedrális térdig érő, színes ólomüveg-ablakai, és nem érti, mi történik vele. Mint valami révült transzban, az egyik előtt meg van rendülve, a másik előtt meg felvillanyozódik, ahogy belemarkol és gyúrni kezdi a festmények tömör drámaisága.

Pokol és üdvözülés, egyszerre

Rothko azt akarta, hogy a képei ugyanolyan elementárisan hassanak, mint a zene vagy a költészet. Hogy a néző ugyanazt élje át, amit alkotás közben ő. Nem csak arra volt kényes, hogy kit enged be a műtermébe, kinek ad el képet, kinek mit enged írni magáról. Amikor tehette, pontosan kikötötte azt is, hogy a műveit miként installálják.

Teljes félreértésnek tartotta, hogy bárki dekorációs célokra tartsa a festményeit: úgy vélte, azok leginkább tágas kiállítóterekben, együtt érvényesülnek. Igent mondott, amikor a Seagram Building belsőépítésze 1958-ban felkérte, hogy fessen hatalmas képeket a vadonatúj, korszakos manhattani felhőkarcoló luxuséttermének egyik termébe. Aztán amikor látta, mennyire felvágós lett a helyszín, inkább visszaadta az előleget és megtartotta a képeket.

Tulajdonképpen rendes dolog volt, hogy visszamondta a megbízást. Ha valakinek, neki tudnia kellett, hogy a komor Seagram-képek függőleges téglalapjai valójában átjárók egy olyan világba, ahol az ember hirtelen egyedül marad, és rászakad a létezése összes kínja és öröme, ahol nem tud hazudni magának, ahol megélheti a poklot és a mennyországot, akár egyszerre. Nem ideális dekoráció a Park Avenue-n egy Four Seasons-be.

Rothko elégedett lenne a KHM-mel

A mintegy 30 befejezett Seagram-kép közül Rothko kilencet a Tate-nek adott, melyek aztán 2000-ben átkerültek a Tate Modernbe, egy kifejezetten a számukra tervezett térbe. Bécsben is látható most jónéhány. Azt hiszem, Rothko elégedett lenne a bécsi kiállítással, vagy legalábbis az utolsó két teremmel, mert olyan atmoszférájuk van, hogy még tíz nappal később is libabőrös leszek, amikor felidézem.

Hogy Rothko festményei mennyire megteremtik a saját terüket, arra jó példa a művészetpártoló pénzember Donald Blinken esete. Blinken pár évig amerikai nagykövet volt Pesten a 90-es években, amúgy meg egyike a kevés gyűjtőnek, akiben Rothko megbízott. Amikor a festő átküldte az első képét, Blinken érezte, hogy ez így nem lesz jó. Egy év alatt eladta a teljes addigi gyűjteményét, és a New York-i Iskola absztrakt expresszionistáit kezdte vásárolni. A nappalijában (legalábbis az egyikben) azóta csak négy nagy Rothko lóg és egy kisebb (szintén Rothko) akvarell.

Nem mindenkinek jönnek be Mark Rothko képei. Arra vagyunk kondicionálva, hogy a dolgokat megérteni próbáljuk, és nehéz engedni, hogy néha csak úgy, magától, elementáris erővel üssön be valami, mint egy spéci, a zsigeri érzelmekre ható keménydrog. Nekem se szokott menni, de Rothko átgázol a hárításaimon, és ez a legjobb dolog a világon, ami az emberrel egy festmény előtt történhet.

Forrás: https://index.hu/kultur/2019/04/13/mark_rothko_kunsthistoriches_museum_becs/

Akváriumi növények II. – Mohák

Úszó májmoha – Riccia fluitans

Egyszerű felépítésű, élénk zöld növény. Se levele, se szára, apró zöld villácskákból áll az egész növény. Ahogy fejlődik, a villák újra és újra elágaznak, a szomszédos növénykék összefonódnak, így egybefüggő zöld szőnyeget képez. 

Elég nagy fényigényű növény, de a felszínen, a fénycsővekhez közel úszik, így közepes megvilágítás mellett is gond nélkül fejlődik. Erős fénynél víz alatt is nevelhető. Kövekre, fákra lekötözve gyepszőnyeget készíthetünk belőle. Nem rendelkezik semmiféle kapaszkodó képlettel, ezért gondosan le kell kötözni. Rendszeres nyírással lehet megakadályozni, hogy fény hiányában elhaljon az alsó része és így elengedje a rögzítést. Tápanyagdús vízben gyorsan fejlődik, hetente lehet nyírni a belőle készített gyepet. A fotoszintézise olyan intenzív lehet, hogy a termelt oxigént buborékok formájában megfigyelhetjük a növénykék csúcsán. A felszínen úszó formája különösen gyorsan fejlődik, mivel a légköri CO2-t is fel tudja használni. Mikroelemekkel jól ellátva hatékony nitrátfogyasztó.

Az úszó májmoha a sokadik víz alatt nevelt generáció után már nem akar felmenni. Riccia sinking lesz belőle. A süllyedő típust színéről könnyű felismerni, mivel jóval sötétebb zöld mint az úszó.

Forrás: http://akvaguru.hu/index.php?mit=64

Akváriumi növények I. – Dekoratív algák

Gömbmoha – Aegagropila linnaei

Nevével ellentétben nem moha, hanem algafaj, fonalas zöldmoszat. Így gyakorlatilag – egyes rendszerezési szempontok szerint – nem is tartozik a valódi növények közé. A legmodernebb rendszertan azonban a zöldmoszatokat is növénynek tekinti, bár a különböző algák és moszatok besorolása gyakran még napjainkban is vitatott.

Az elmúlt években nagyon népszerű lett ez a növény az akvaristák körében, de sajnos az eredeti élőhelyükről sok helyen teljesen eltűntek a nagy kereslet miatt. A gömbmoha tulajdonképpen egy zöldalga fajta, és a belsejében többnyire föld, vagy sár van. Tapintása puha, bársonyos. Szaporítani úgy lehet, hogy a növényt kisebb darabokra vágjuk. Ilyenkor még szabálytalan alakúak, de egy idő után ezek is felveszik a gömb alakot. Türelmesnek kell lennünk, mert nagyon lassan nőnek. Egyes kutatások szerint, növekedése gyorsítható, ha tengervizet keverünk az édesvízbe. A növény képes lebegni, majd újra lesűlyedni, hogy megfelelő mennyiségű napfényhezz jusson. Japánban az Akan tóban az átmérőjük elérheti a 30 cm-t is.

Természetes élőhelyein fejlődésében nagy szerepet játszik a víz hullámzása, ugyanis kolóniáiban a gömböcskék egymáson több sorban helyezkednek el, és a víz mozgatja őket úgy, hogy a gömbök minden oldalról kaphassanak az éltető fényből. Ezenkívül a mozgó víz felületüket is tisztán tartja a rárakódott üledéktől. Akváriumban ezt a tisztogatási műveletet saját kezűleg érdemes elvégeznünk. Folyó csapvíz alatt célszerű kicsit lemosogatni, óvatosan kinyomkodni. Víz alá helyezve elsőre nem biztos hogy lesüllyed, nyomkodjuk óvatosan meg, amúgy pedig 1-2 óra alatt úgyis megszívja magát annyi vízzel (és lead az oxigénből), hogy le tudjon merülni teljesen. Időnként egy-egy gömböcskéről lesodródik egy darabocska, vagy maximális méretét meghaladva a fizikai törvényei miatt szétesik (felület-térfogat arány). Ezekből a darabokból új kolóniák fejlődnek, igaz eléggé lassan, hiszen növekedési ütemük alig 5-10 mm egy évben.

Ez a növényt ajánlható kezdő- és haladó akva-kertészeknek, sőt bármely akváriumba is. Nem igényel külön CO2-ot vagy túl sok megvilágítást. Megél kevés fényen is, de a magas fényerőt is elviseli. Szereti a kristálytiszta vizet, és a mérsékelt vízmozgást. Huzamosabb ideig a 24 °C-nál magasabb hőmérsékletet nem viseli el, bár alapvetően az általános 25-26 °C-os hőmérséklet-érték még megfelelhet tartására. Legoptimálisabb a 10-24 °C közötti érték. Érdekes megfigyelni, hogy egyes halak hogyan görgetik ide-oda a gömböcskéket, vagy ahogy ha a sok megvilágítástól oxigénbuborékokkal telítődő kolónia liftezik a talaj és a vízfelszín között. Társas akváriumokban elöl helyezzük el, bár ezen az áramlás és a halak változtatni fognak. 

Hosszú ideig a Cladophora aegagropila tudományos név volt érvényben nála, s még napjainkban is ez a közismertebb neve, de 2002-es DNS-vizsgálatok alapján visszahelyezték az Aegagropila genusba (eredetileg, leírásakor is ide tartozott). A Cladophora nemzetségtől való különbözőségét igazolja, hogy sejtfala kitint is tartalmaz.

Algapáfrány – Lomariopsis lineata

Elsőre mindenki Monosoleniumnak nézi ezért aztán gyorsan el is fogadták azt a nézetet, hogy ez is egy májmoha féle. 2009-ben aztán egy molekuláris filogenetikai tanulmány megállapította, hogy bizony ez a növény egy páfrány gametofiton (gametofiton: kétszakaszos egyedfejlődési forma. A két szakaszt gametofitonnak és sporofitonnak nevezik. Az előbbi termeli a haploid gamétákat, amik gyakorlatilag az állati ivarsejteknek felelnek meg. Ezek egyesülnek, sporofitont alkotnak. A sporofiton meiózissal (számfelelő osztódás) hozza létre a spórákat, amik a gametofitonokat képzik.) Érdekessége, hogy víz alatt elég ritka ez a növényforma. További DNS vizsgálatok mutatták ki a polypod páfrányokkal való rokonságát és a Lomariopsis nemzetségbe sorolták. A lineata név azonban még mindig nem helytálló, erről viták folynak mivel nem sikerült sporofiton nevelésre bírni e növénykét, így a polypod páfrányokon belül is valószínűleg egy új faj.

Szaporodása szintén apró darabkáiból történik, szinte egy morzsányiból is hatalmas telepeket tud létrehozni. Növekedése, külleme hasonlatos a Monosoleniumhoz, de jobban szemügyre véve látszik, hogy „levelei” jóval kerekdedebbek és hiányzik a hangsúlyos ér. Szinte tölcséres, fodros... Teleppé nőve határozottan kerekdedebb labdaszerű formára terjeszkedik, szinte karfiolszerű lesz, főleg sok fénynél. Jóval tömöttebb telepet alkot a Monosoleniumnál és ezek a telepek igen tartósak, nem szakadnak fel a kötözésről, azokon hónapokig is barnulás nélkül terjeszkednek. Fényszegény helyen ezek a növekedési jegyek természetesen nem ilyen hangsúlyosak, hajtásai megnyúltabbak lesznek és a kerekded forma is inkább a monosoleniumot idézi.
Igénytelenebbnek tűnik számomra a Monosoleniumnál. Bár lassabban nő, viszont szinte fény nélküli helyeken is képes növekedni, telepeket alkotni. Tápanyagra sem kell különösebben figyelmet fordítani. Összességében e növényke jóval dekoratívabb, igénytelenebb (karbantartásra is) mint a Monosolenium. Labdacs formája miatt jóval dekoratívabb is jól megvilágított helyeken, de fényszegény, low-tech akváriumokban is bátran használható, barnulás, felszakadás nélkül. Mindkét növény azon kívül, hogy szép és könnyen tartható, érdekes is, mert a növényi törzsfejlődés egy nagyon korai szakaszába kalauzolnak el bennünket, hiszen a mohák és páfrányok a legősibb növényeink közé tartoznak.

Forrás: http://diszhal.info/novenyek/Cladophora_aegagropila.php

https://akvaristalexikon.hu/akvariumi-novenyek/mersekelt-egovi-novenyek/aegagropila-linnaei.html
http://www.akvarista.hu/blogok/3662-moha-es-pafrany-monosolenium2

Neocaridina Davidi

A növényes akváriumokban – népszerűségüknek köszönhetően – állandó vendégek a szebbnél-szebb színekben pompázó garnélák. Sőt, külön garnélás akváriumokkal is gyakorta találkozni, elsősorban a nanoakvarisztika rajongói között. Egy-egy ilyen apró világ, egészen elképesztő látványt nyújt, amelyhez az apró garnélák nagyban hozzájárulnak.

A szépségük mellett nagyon hasznos lakói is az akváriumoknak, mivel folyamatos tisztogató munkájukkal elévülhetetlen a szerepük az algák visszaszorítását illetően. Nem csupán az algák –egy részét – fogyasztják, hanem azokat az elhalt, leszakadt levéldarabkákat, illetve elhullott állatokat, amiknek a bomlása ammóniához, ezáltal pedig az algák megjelenéséhez vezetne.

Garnéla és garnéla között – még ha külsőre nem is feltétlenül – óriási különbség lehet. Itt elsősorban az igényeire gondolok. Egy minimális rendszertani ismeretre szükséged lesz, hogy a megfelelő döntést hozd meg. Megijedni nem kell, első nekifutásra bőven elég annyi, hogy két fajtát (és nem fajt) kell megkülönböztess, illetve felismerj. Ez a két csoport pedig a neocaridina és a caridina. Jelen írásban az előbbivel ismerkedünk meg átfogóan.

Neocaridina Davidi (korábban Neocaridina heteropoda). Bár kutatás igazolja, hogy a korábbi elnevezés téves, egyes kereskedésekben még előfordulhat, hogy így találkozunk vele.

A Neocaridina Davidik számos változata népszerű az akvaristák körében. Ha kezdő garnélatartó vagy, vagy most készülsz első garnéláid beszerzésére, ezt a fajtát javasoljuk. Galériánkból jól látszik, itt is meg fogod találni számításaid, hiszen szebbnél-szebb variánsok jellemzik a fajtát, ráadásul igényeik is lényegesen alacsonyabbak, ezáltal akváriumi tartásuk sem bonyolult. Bármelyik színváltozatot választod, közös jellemzőjük az ellenállóság, szaporításuk könnyű, így viszonylag gyorsan sikerélménnyel gazdagodhatsz ha akváriumi tartásukba fogsz. Bár településenként változó a vezetékes víz minősége, mégis jó eséllyel még csapvízben való tartásuk, sőt, szaporításuk sem okoz majd problémát.

A neocaridina davidik a 8-20 nk összekeménység (illetve 5-15 nk karbonátkeménység) mellett gond nélkül tarthatók, azaz nagy valószínűség szerint nem lesz szükséged vízlágyításra vagy épp visszasózásra, hogy megfelelő életkörülményeket biztosíts, az ebbe a fajtába sorolható garnéláknak. 

Ami az akváriumvíz kémhatását illeti, a 6,5-8,0 Ph tartomány nevezhető optimálisnak, de mint írtam, elég széles a tűréshatára a Neocaridina Davidiknak, így ha valamennyire eltér az akváriumod vize a fent említett tartománytól, nem kell feltétlen lemondj a garnélázásról. A hőmérsékletre sem kimondottan kényesek, de érdemes 18 Celsius foknál magasabb és 27 Celsius foknál alacsonyabb hőmérsékleten tartani őket. Én magam is gondozok fűtés nélküli garnélás akváriumot, mindenféle probléma nélkül. (18 Celsius fok körül előfordulhat, hogy a garnélák tömegesen felkapaszkodnak a hardscape elemek legmagasabb pontjára, hogy a lámpa hője érje őket.)

Fontos, hogy a víz nitrát tartalmára érzékenyek, ezért nem szabad a rendszeres, 20-30%-os vízcserét elhanyagolni.

Előre szólunk, nem lesz könnyű választani az alábbi galériából, hiszen szebbnél-szebb színvariánsokat tenyésztettek ki az évtizedek során az akvaristák. De, hogy miért írjuk, hogy „választani kell?” Miután azonos fajtáról beszélünk – színtől függetlenül – nem ajánlott többféle Neocaridina Davidi variánst együtt tartani, hiszen igen gyorsan összeívnak. Ez pedig azt fogja eredményezni, hogy az újabb generációk fokozatosan elveszítik színeiket és visszatérnek a természetben is gyakran megtalálható átlátszó, ún. „vadas” színhez. Persze a vadas színárnyalat is lehet érdekes, de jellemzően a minél élénkebb színeket keresik az akvaristák, így a színvesztést inkább csalódásként élik meg. (Az alábbi galéria jobbra-balra húzással léptethető.)

Red cherry

Az akvaristák körében a legrégebb óta ismert és tartott törpegarnéla. Tartása és szaporodása talán még a többi davidi variánshoz képest is könnyebb. Ebből a változatból tenyésztették ki a teltebb színű red sakurát. A Red cherry garnélák között is nagyon eltérő egyedeket találunk. A tenyésztők a fakóbb variánsokat low grade red cherry, míg az élénkebb egyedeket high grade red cherry-nek nevezik. Ez az osztályozás egyébként a sakurák között is megvan.

A Red cherry-k lábai áttetszőek és általában a testükön is megfigyelhetők ilyen részek. Ha közelről vizsgáljuk őket vagy egy komolyabb makro objektívvel fotózzuk őket, inkább sűrű piros szemcséket fogunk felfedezni.  A hím példányok kevésbé pirosak, mint a nőstény egyedek.

Red sakura

Ezt a variánst erősebb színezet jellemzi és már nem beszélhetünk a red cherry-nél említett áttetsző, szemcsés felületrő. Azonban fakóbb egyedekkel itt is találkozhatunk. A „vízválasztónak” ezt az áttetsző részt lehet megnevezni. Mind a hímek, mind pedig a nőstények pirosak. A red sakurát nevezik red fire garnélának is. Speciális változata amikor az élénk piros garnéla hátán egy világosabb, enyhén irizáló csík fut végig.

Bloody Mary

Ez egy viszonylag új megnevezés. Ezek a garnélák tényleg a legszebb vörös árnyaltban pompáznak, mely egész testükön megfigyelhető, beleértve a lábaikat is. Az erős, telt szín miatt a petéket is nehéz felfedezni a nőstény állatok hasán. A rendszertani vizsgálatok, érdekes módon nem a red sakurából, hanem a chocholate sakurából származtatják.

A Neocaridinák életmódja

Ezek a törpegarnélák – a halak döntő többségével ellentétben – már egy egészen kicsi, akár 10 literes akváriumban is tarthatók. Minimum 5-10 db-os csapatot érdekes kezdésként telepíteni akik - ha pár apró szabályt, ha betartunk, és elsősorban ügyelünk a vízminőségre – egyre bővülő kolóniát fognak alkotni, hiszen nagyon könnyen szaporíthatók. 

Természetesen, ha egy teljesen új akváriumindításról beszélünk, az „érési”, bejáratási folyamat – amíg a víz „élővé válik, a hasznos baktériumok kellő mennyiségben elszaporodnak – most sem maradhat el. Mindenképpen egy biológiailag már beállt, egyensúlyban lévő akváriumba telepítsük garnélainkat. 

Ami a viselkedésüket illeti, kimondottan békés teremtések. Gyakorlatilag egész nap a biofilmet, az apró törmelékeket, algákat takarítják, egyáltalán nem jellemző rájuk a territoriális viselkedés. Nagyon szeretnek a mohákban „matatni” így a különböző mohafajták „kötelező” elemei egy garnélás akváriumnak. Etetéskor az egész kolónia egy helyen gyűlik össze és egészen addig ott is maradnak, amíg az összes beszórt eleséget el nem takarították. Ez egy kimondottan érdekes látvány. Persze nem azt jelenti, hogy nyugodt szívvel „túletethetünk” egy garnélás akváriumban! 

Ebben a cikkben a Neocaridina Davidira fókuszálunk, így ennek a fajtának a szaporodását járjuk kicsit körbe. Ha belevágsz a garnélázásba és betartod a cikkben leírt pár egyszerű szabályt, valószínűleg viszonylag hamar arra leszel figyelmes, hogy egyik másik garnélád hátán egy nyeregszerű folt jelenik meg. Ez az összefüggőnek tűnő terület, még terméketlen petékből áll. Idővel a nyeregfolt eltűnik, a peték lekerülnek az anyaállat hasára. Érdekes jelenség, amikor a nőstény a hasán levő – idővel jól kivehető – petéket legyezi, hogy oxigéndús vízhez juttassa azokat.

Fontos tudni, hogy ha egy garnéla hasán petéket látsz, még nem feltétlen jelenti azt, hogy rövidesen kis garnélákat fogsz látni az akváriumban, hiszen a nyeregfolt akkor is lekerül az anyaállat hasára, ha nem történik meg azok megtermékenyítése. Ez esetben azonban pár nap alatt elengedi a tojásokat. Ha azonban minden a „terv szerint megy”, akkor pár hét múlva már úszásra képes apróságokat „ráz le” magáról az anyagarnéla, amik kizárólag testméretükben – illetve adott esetben színezetük élénkségében - térnek el a felnőtt példányoktól. Az apróságokat értsük szó szerint, hiszen 2-3 milliméteres élőlényekről beszélünk. Éppen ezért nem árt a kis garnélák számára biztonságossá tenni az akvárium szűrőjét hiszen a legapróbb nyíláson is beszívhatja azokat, ami a halálukhoz vezethet.

Halak mellé telepíthetek garnélákat?

Nagyon gyakori kérdés a különböző akvarisztikai fórumokon, hogy társíthatók-e a garnélák díszhalakkal? Tudni kell, hogy a garnélák és a halak, a tápláléklánc nem azonos szintjén helyezkednek el. A legtöbb hal táplálékként fog tekinteni a garnikra. Természetesen ez nagyban függ az adott hal méretétől, illetve életmódjától. A sügérfélék, vagy pl. a nagyobb testű gurámik vadászni fognak a garnélákra. Kis túlzással mondhatni, hogy amelyik halnak befér a garnéla a szájába, az meg is fogja próbálni elkapni.

A békés természetű – növényevő – halak (pl. algaevő harcsák) vagy tipikusan a kisméretű nanohalak, mint a törperazbórák) gond nélkül társíthatók a garnélákkal. De akkor sem kell feltétlen lemondanunk a garnélázásról, ha olyan halakat tartunk, amik veszélyesek lehetnek a garnéla állományra. Ebben az esetben azonban dús növényzetre és egyéb búvóhelyekre, mohákra lesz szükségünk. Az persze nem zárható ki, hogy egy-egy példány – különösen a nagyon apró méretű, növendék garnéla – a halak prédájává válik, a szaporulat azonban nagy valószínűség szerint meghaladja majd az esetleges veszteséget.

Saját tapasztalatom (Popondetta furcata, azaz villásfarkú kalászhalakkal,és Danio choprai színpompás dániókkal), hogy a betelepítést követő 1-2 napig oda-odakaptak a halak a garnéláknak (egy-egy példány ennek sajnos áldozatul is esett) de utána úgymond „megszokták azok jelenlétét” és teljes mértékben megszűnt az agresszív viselkedés. Onnantól kezdve békésen éltek egymás mellett halak és garnélák. Sőt, nem győztem elajándékozni a szaporulatot a halak jelenléte ellenére.

Mivel etessek?

A garnélák mindenevők, gyakorlatilag bármit elfogadnak, a száraz tápoktól a zöldségekig. Érdemes valamilyen jó minőségű, kimondottan garnéláknak készült tápokat adni állatainknak. A különböző, magas algatartalmú (spirulina) tápokat, illetve friss zöldségeket felváltva adagolni, hogy biztosítsuk a változatos étrendet. A zöldségeknél azonban nagyon figyeljünk, honnan szerezzük be azokat, hiszen adott esetben akár gondot is okozhatnak a zöldségtermesztésben használt permetezőszerek, amiktől egy sima forralással nem tudunk megszabadulni. A zöldségek közül a kígyóuborka és a spenót ami nagy valószínűség szerint nagy sikert fog aratni garnéla kolóniánkban.

Ha a gyári eleségeket preferáljuk, próbáljunk inkább növényi, mintsem állati eredetű tápanyagokat összeválogatni. Ki kell tapasztalni, de nem árt az sem, ha nem „kényeztetjük el” garnéláinkat, hiszen tartásukkal kapcsolatban sok esetben kimondottan cél az akvárium tisztán tartása, az algák növekedésének szabályozása is. Én pl. sosem adok a hét minden napján eleséget a garnéláknak, így a „pihenőnapokon” nincs mit tenniük, mint az akváriumban fellelhető táplálékokat (algakezdemények, elhullott levéltörmelék, biofilm) felkutatni. Az akvakertészek talán kevésbé, de a biotóp akváriumok szerelmesei vagy a garnélatenyésztők akváriumaiban jó eséllyel láthatóak különböző falevelek, mintha csak egy őszi sétán volnánk az erdőben.

Ennek egyrészt az étrend változatosabbá tétele az oka, hiszen a leveleket előszeretettel csupaszítják le a garnélák, egészen az erezetig. De legalább ennyire fontos egészségügyi okai is vannak a levelek akváriumi alkalmazásának. A szárított levelekből ugyanis tannin (más néven csersav) és huminsavak oldódnak ki, amiknek antibakteriális és antimikotikus (gombásodás elleni) hatása van, valamint az akváriumvíz PH értékét is csökkentik.

Az ilyen közeg elősegíti az ívást és csökkenti a stresszt. Jó ha tudjuk, hogy ezek a kioldódó savak – jó eséllyel – erősen elszínezik a vizet. A sötétbarnától az aranysárgáig terjedő skálán mozog ez a fajta elszíneződés. Ez sok akvakertészt elriaszt a levelek használatától. Sokan ugyanis a teljesen kristálytiszta hatást próbálják elérni, amikor gyakorlatilag csak a felszín fodrozódása miatt érzékeljük, hogy van víz az akváriumban.

Forrás: http://www.aqualine-aquarium.com/amit-a-garnelatartasrol-tudnod-kell-mielott-belevagsz/

Mark Rothko

Rothko 1903. szeptember 25-én született az orosz birodalomhoz tartozó Dvinszk (ma Daugavpils, Lettország) városában, Marcus Jakovlevics Rothkowitz néven, egy lett zsidó gyógyszerész családjában. A család már 1913-ban áttelepült az Egyesült Államokba, mert Rothko apja nem akarta, hogy a gyerekeit besorozzák az orosz hadseregbe. Amerikai életük küzdelmes volt, különösen, mivel az apa pár hónap múltán meghalt, így a gyerekeknek is dolgozniuk kellett a tanulás mellett.

Rothkot későn érő típusnak lehetne mondani, mivel 1923-ig, 20 éves koráig nem is gondolt arra, hogy festészettel foglalkozzon, jobban érdekelte, természetesen az olvasás mellett, a zene. Hallás után tanult zongorán és mandolinon játszani.

A fordulatot New Yorkba való áttelepülése és önálló életének megkezdése jelentette. Ekkor történt, hogy meglátogatta egyik barátját a híres Art Students League nevű művészeti iskolában, és látta, ahogy a diákok éppen egy meztelen modellt festenek. „Én tudtam, hogy ez lesz az életem” - mesélte később Rothko. Egy év múlva ugyanebben az iskolában kezdett anatómiát és rajzot tanulni, de egész életében autodidakta művésznek tartotta magát.

A történet azért is ironikus, mert amiért Rothkot az egyik legnagyobb festőnek tartjuk a huszadik században, az éppen nem a figuratív ábrázolás. A figurativitással, illetve a hagyományos festészeti műfajokkal, technikákkal egyébként is meggyűlt a baja pályája kezdetén a festőnek. Korai művei, korszakai alapján nehéz lenne kimagasló tehetségre következtetni. Rothko sokféle utat végigjárt, a mitológiai témájú ábrázolásokon keresztül a szürrealista hatásokig, amíg eljutott a multiformák stíluskorszakáig, amelyek már közvetlen előképei és előzményei érett, nagy művészetének.

1949-ben Rothko először látta meg a MoMA-ban az akkor frissen beszerzett Matisse-képet, A vörös stúdiót (1911), ami döntő hatást gyakorolt rá. Az a Rothko, akit ismerünk, aki az absztrakt expresszionizmus egyik legnagyobb alakja lett, mindössze 20-21 év munkájából alakult ki.

A művészi és üzleti siker azonban még később érte el a művészt, aki úgy tűnik, soha nem tudta ezt feldolgozni, és depressziója részben innen is eredeztethető. Az áttörést számára a Dorothy C. Miller által kurált Fifteen Americans (1952) című kiállítást hozta meg, amelyen Jackson Pollock, Clyfford Still és William Baziotes munkái mellett Edward Corbett, Edwin Dickinson, Herbert Ferber, Joseph Glasco, Herbert Katzman, Frederick Kiesler, Irving Kriesberg, Richard Lippold,, Bradley Walker Tomlin, Herman Rose, Thomas Wilfred festményei szerepeltek.

Rothko művészeti pályáján a szóló munkák mellett két nagy és meghatározó jelentőségű projekt, kép sorozat uralkodik. 1958-ban megrendelést kapott a Joseph Seagram and Sons vállalattól új The Four Seasons luxuséttermük dekorálására, az éttermet egy a Park Avenue-n lévő, Mies Van der Rohe és Philip Johsnon által tervezett épületben nyitották volna meg. Rothko elfogadta a felkérést és még ebben az évben megfestett harminc képet. 1959-ben azonban, amikor európai utazását követően megnézte a majdnem kész éttermet, meggondolta magát, visszafizette a pénzt a vállalatnak, és nem adta át a képeket, mert nem megfelelőnek ítélte a képei kontextusát, az étterem atmoszféráját. A Seagram Murals-sorozatot később a Tate-nek, a japán Kawamura Memorial Museumnak és a washingtoni National Gallery of Artnak ajándékozta. A munkák mindenhol külön szobában/teremben vannak kiállítva. A történetről 2009-ben színdarab is készült.

1964-ben John és Dominique de Menil, lenyűgözve Rothko Seagram Murals-sorozatától, egy kápolnát szerettek volna Rothko képeivel. A kápolnát a houstoni St. Thomas Catholic University mellett építtették volna meg. Rothko elvállalta a feladatot, emellett a kápolna tervezésében is nagy szerepet játszott. A kápolnába, tőle szokatlanul, sötét tónusú, nagyrészt fekete, monokróm képeket festett. A kápolna végül Rothko Chapel néven 1971. január 21-én nyílt meg. Rothko akkor már halott volt, ahogy Barnett Newman is, akinek Broken Obelisk (1963) című szobra a kápolna előtt helyezkedik el. Ugyanebben az évben készítette barátja, Rothko emlékére Morton Feldman Rothko Chapel című zeneművét.

Rothkora mindvégig jellemző volt, hogy igen pontos elképzeléssel rendelkezett képei installálását illetően, mivel úgy gondolta, ez befolyásolja művei befogadását, hatását, és így jelentését. Képeit igen alacsonyra és közel egymáshoz kellett elhelyezni, és célszerűnek tartotta, ha a néző közelről, 40-50 cm-től szemléli a képet, ez természetesen képmérettől is függ. Rothko képei szemléléséhez a kevés és szórt fényt javasolta, semmiképp sem a képre irányított erős és direkt fényt.

Rothko műveinek formai jellemzői közé tartozik a nagy, általában 100-200 cm vagy ezen felüli képméret, a monokróm alapon elhelyezkedő, de inkább lebegő, általában fekvő téglalap, téglalap alakú formák, intenzív, szinte sugárzó színvilág. A formák és színek nem élesen határoltak, hanem néha finoman átoldódnak, néha átütnek, néha csak átderengenek, vagy átderengeni látszanak egymáson. Műveinek van valami erőteljesen érzéki, plasztikus jellege emiatt, mintha a színek, formák egymás mögött helyezkednének el vagy lebegnének, bizonytalan, nem rögzített a helyük, helyzetük, folyamatos remegés vagy pulzálás, sugárzás érzékelhető, amit a színhasználat, a színek intenzitásának fokozása, gyengítése is fokoz.

Rothkót és művészetét, neveltetésénél, olvasmányainál, az őt ért hatásoknál és a munkái kapcsán kifejtett elképzeléseinél fogva misztikusnak kell tartanunk, gondolnunk. Bár közvetlenül és direkten nem értelmezte munkáit, semmilyen értelmező címet nem adott képeinek, mégis azt gondolta, hogy azoknak túl kell lépniük a művészeten és közvetlenül az emberi lélekhez kell szólniuk. Színei, formái érzelmeket, a lélek drámáit, fájdalmait, örömeit, sóvárgását vagy éppen kontemplációját sugározzák, jelenítik meg. Rothko képei elrendezésére vonatkozó elképzelései is a művek közvetlen hatását segítik elő, célozzák meg, ugyanis azt gondolta, hogy a képet nem távolról kell szemlélni, mintegy kívülről, hidegen, művészetként vagy egy tárgyként elemezve annak kvalitását, formáit, hanem közel kell menni a képhez, engedni kell, hogy a festmény, a festmény által sugallt érzés, dráma közvetlenül körülölelje, magába vonja a szemlélőt. Rothko képeinek ideális szemlélője átengedi magát a kép sugallatának, egyesül, egybeolvad a képpel valamiféle misztikus unióban.

Talán paradox, hogy Rothko mély, drámai, és alapvetően misztikus, meditatív, voltaképp az én eltűnését, megszűnését, feloldódását kívánó, sugalló, a dekorativitástól minden módon tartózkodó, elhatárolódni kívánó művei üzletileg sikertörténetek. 2012-ben a New York-i Christie's árverésén Rothko 1961-es Orange, Red, Yellow című képe rekordáron, 87 millió dollárért (kb. 19 millárd forint) kelt el.

Forrás: http://kunszt.reblog.hu/lepj-be-a-kepbe-mark-rothko-110