A The Bridge egy puzzle-játék, méghozzá a keményebb, billentyűzetverős fajtából. Az alapkoncepció első ránézésre meglehetősen egyszerű: minden szinten el kell jutnod a kijáratig, úgy, hogy közben magát a pályát is forgathatod. Ezzel a manőverrel azonban a gravitációt is manipulálod, amire a főhős mellett az összes mozdítható tereptárgy is a fizika törvényei szerint reagál. A plafonból így néhány kattintással padló lesz, és a világ szó szerint a fejére áll.
Körszakállas, virtuális alteregónk életét ez a szürreális mechanizmus határozza meg. Miután egy fejére pottyanó alma felébreszti álmából, a névtelen tudós romos házában olyan elzárt kamrákat és dimenziókat fedez fel, melyek egyre ijesztőbben ellentmondanak a tankönyvekben oktatott valóságnak. Őt azonban ajtóról ajtóra hajtja előre kíváncsisága, hogy végül egy olyan fejfedezést tegyen, mely egyszer és mindenkorra leszámol a modern tudománnyal. Kutatásának zavaros történetét az egyes fejezetek végén felsejlő idézetek foglalják össze (tudományfilozófusok előnyben), és ha ezek nem is nyitják fel a harmadik szemünket, maguk a pályák mindenképp megkövetelnek egy elvontabb látásmódot. Akik ismerik Maurits Escher munkásságát, a képek alapján már nyilván sejtik, miről is van szó: az egyes szintek úgynevezett lehetetlen építmények, ha úgy tetszik, optikai illúziók, melyek gyakran már a legalapvetőbb interakció nélkül is képesek összezavarni a játékost.
A fura dimenziókban bolyongva ráadásul nem csak a tájékozódással gyűlik meg a bajunk, hiszen mindegyik fejezet bevezet egy-egy új mechanizmust, ezek kiismerése és okos használata pedig elengedhetetlen lesz a továbbjutáshoz. Körülírásuk ugyanakkor legalább akkora nehézséget okoz, mint az utolsó szintek teljesítése -- sőt bevallom, még a második végigjátszást követően sem értettem meg teljesen az összes ilyen elem működési elvét. Apropó végigjátszás! Bár a Bridge huszonnégy pályája még a szédítő kihívás ellenére is viszonylag gyorsan (nagyjából három óra alatt) teljesíthető, a valódi agytorna csak ezután veszi kezdetét. A címadó Hídon való első átkeléssel ugyanis megnyílnak az egyes szintek tükrözött, alternatív verziói, melyek számos extra akadállyal megtoldva gyakran már tényleg lehetetlennek tűnő feladatok elé állítanak, így a második végigjátszás akár kétszer tovább is tarthat az elsőnél.
De mégis miért áldozná valaki ilyesmire az idejét, ha sok esetben úgyis csúfos kudarc és durcás kilépés lesz a vége? Talán puszta kíváncsiságból? Vagy a jó öreg „csak azért is” virtus miatt? Nos, ritkán írok ilyet, de jelen esetben tényleg a látvány az, ami teljesen beszippant. Bár a Bridge eredetileg egy egyetemi projekt részeként látta meg a napvilágot, a diploma megszerzése után a botcsinálta fejlesztőpáros az utóbbi évek egyik legművészibb indie játékává kódolta át a programot. Az egyébként is lenyűgözően kreatív pályák megjelenítése elragadóan különleges: Mario Castañeda minden tárgyat és hátteret kézzel rajzolt meg, főszereplőnk és a mozgatható objektumok pedig folyton vibráló skiccek, melyekről már-már elhisszük, hogy minden egyes képkockával egy láthatatlan kéz festi őket újra meg újra a monitorra. A fekete-fehér stílus szintén telitalálat. A tervrajzszerű szinteken gyakran úgy éreztem, mintha egy megelevenedett folyamatábra szereplője lennék, a rendkívül visszafogott, melankolikus zenei aláfestés ugyanakkor egyfajta szorongató misztikumot kölcsönöz ennek a steril világnak. S bár magam is meglepődtem rajta, ez az érzés hívogató. Nem hagy nyugodni álmodban, reggel pedig már azon kapod magad, hogy még egyszer „utoljára” nekiveselkedsz az este félbehagyott pályának.
Ebből adódóan a Bridge egy rendkívül addiktív logikai játék, mely a néha frusztráló nehézség ellenére is gyorsan elbolondítja a kihívás után sóvárgó elméket. A puzzle-világgal ismerkedő kíváncsiskodóknak sem kell azonban elkeseredniük, hiszen a fejlesztők egy idő-visszapörgető rendszerrel és néhány hasznos tippel igyekeztek nyitni a szélesebb közönség felé. Bár az indie játékok ritkán bővülnek letölthető tartalmakkal, én már napok óta fürkészem a készítők honlapját, ám egyelőre hiába. Szerencsére gyorsan eszembe jut a nemrég tanult mantra: a türelem a legnagyobb erény.
Forrás: https://www.pcguru.hu/teszt/the-bridge-teszt-pc-guru-online/1278
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése